Szokol Zsófia
pszichológus
Pszichológusként hiszek abban, hogy a bizalmi kapcsolat kialakítása, a biztonság érzésének megteremtése, az elfogadó, empatikus odafordulás bármilyen életkorban olyan alapot ad a pszichológiai munkához, amely segíti azt, hogy a klienssel saját ütemében az általa megfogalmazott céloknak megfelelően tudjunk dolgozni.
Mint ember, és mint pszichológus, életem meghatározó tényezője, hogy megtaláljam a számomra fontos értékeket, és ezen értékek mentén önazonosan tudjam képviselni magamat a munkámban és az élet más területein is. A mélyebb megértés, elfogadás, önismereti fejlődés saját életemnek is fontos része, mely szakmaiságomat is meghatározza.
Bővebben
Szegeden a Csongrád-Csanád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Járási Tagintézményében dolgozom, emellett magánrendelés keretében is fogadom az engem megkereső klienseket.
Klinikai pszichológusi kompetenciákat igénylő problémák esetében nem tudom vállalni a gyermekek, fiatalok segítését. Ha úgy ítélem meg, hogy a hozott probléma a kompetenciahatáraimat túllépi, abban az esetben a megfelelő szakember megtalálásában segítem a családokat, fiatalokat.
Amennyiben szimpatikusnak talál, forduljon hozzám bizalommal.
Szolgáltatásaim
Gyermekpszichológia
Amiben segíteni tudok:
gyermekkori szorongások, iskolai, óvodai társas helyzetekben megmutatkozó problémák, testvérféltékenység, nevelési tanácsadás
Részletekért kattintson ide
Gyermekekkel foglalkozó pszichológusként játékterápiás és élményterápiás módszereket, rajzos, kreatív tevékenységet és gyermekkori kognitív-, és viselkedésterápiás elemeket alkalmazok.
A gyermekekkel való munkát rendszeres szülőkonzultáció egészíti ki. A gyermekpszichológiában fontosnak tartom a szülők szerepét is. A biztonságot nyújtó családi háttér hosszú távon is nagy védelmet jelent a gyermekek számára a pszichés sérülékenységgel szemben. Fontosnak tartom, hogy a szülőknek is legyen lehetősége megismerni a gyermeki fejlődés lelki hátterét, a gyermekükre vonatkozó kérdéseikhez iránymutatást kapjanak, ezért a szülők számára pszichoedukáció, nevelési tanácsadás is fontos része munkámnak.
Napjainkban a családi erőforrások megtalálása, az egyéni kapaszkodók, hatékony megküzdési módok kialakítása egyaránt nagy segítséget jelentenek a problémák kezelésében.
Klinikai pszichológusi kompetenciákat igénylő problémák esetében nem tudom vállalni a gyermekek, fiatalok segítését. Ha úgy ítélem meg, hogy a hozott probléma a kompetenciahatáraimat túllépi, abban az esetben a megfelelő szakember megtalálásában segítem a családokat, fiatalokat.
Életvezetési tanácsadás
Amiben segíteni tudok:
önismereti kérdések, teljesítményszorongás, szociális szorongások, életvezetési tanácsadás
Részletekért kattintson ide
Serdülők és fiatal felnőttek számára egyéni tanácsadás keretében életkori nehézségek (normatív krízisek), élethelyzetek bizonytalanságából adódó szorongások esetében tanácsadást vállalok. Az erőforrások megtalálását, kiegyensúlyozottabb lelki működés előmozdítását a saját érzések és motivációk megismerésén keresztül segítem.
Klinikai pszichológusi kompetenciákat igénylő problémák esetében nem tudom vállalni a gyermekek, fiatalok segítését. Ha úgy ítélem meg, hogy a hozott probléma a kompetenciahatáraimat túllépi, abban az esetben a megfelelő szakember megtalálásában segítem a családokat, fiatalokat.
Eltérő fejlődés, neurodiverzitás és egyenlőség
Amiben segíteni tudok:
önismereti kérdések, teljesítményszorongás, szociális szorongások, életvezetési tanácsadás
Részletekért kattintson ide
Az elmúlt néhány évben érdeklődési területem egyik fókusza a sajátos idegrendszeri fejlődés komplexitásának minél szélesebb körű megismerése lett. A sajátos idegrendszeri fejlődéssel (neurodiverzitással) együtt járó állapotokkal nap, mint nap találkozom.
A pervazív zavarok (autizmus, Asperger-szindróma, ASD), hiperaktivitás, figyelemzavar (ADHD), tic, Tourett-szindróma, különböző tanulási zavarok esetében beszélhetünk neurodiverzitásról, mely a gyermekek, családok számára egyaránt kihívást jelenthet. Emellett sajnos számos esetben a társadalmi megítélés is hátrányba sodorja az érintetteket. Számomra a másság elfogadása természetes, bármiben is különbözzön az egyén társaitól.
Az eltérő fejlődésű (elsősorban autizmusban érintett) gyermekek és családjaik ellátása kapcsán a már Szegeden is működő Egy Másik Út Alapítvány szemlélete és értékei nagyon közel állnak hozzám. Az alapítványról az https://www.egymasikut.hu/ honlapon lehet bővebben tájékozódni. heti néhány órában az alapítvány munkáját is segítem.
Elérhetőségeim
Szokol Zsófia
pedagógiai szakpszichológus
Magánrendelés helyszíne:
Humana, 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 39. (Humana csengő)